Irigy Hónaljmirigy biográfia


Az Irigy Hónaljmirigy 1990-ben, egy mátyásföldi szilveszteri bulin alakult meg. A csapat tagjai ekkor Molnár Imre, Kabai László, Sipos Péter, Ambrus Zoltán, továbbá Katona „Katec” Gábor és Várszegi Attila volt. Az együttes első fellépése a következő év farsangján a Tüzesvíz nevű szórakozóhelyen volt. Katec és Várszegi Attila hamarosan kiléptek az együttesből. A gitároshiány kompenzálására került a fiúkhoz Papp Ferenc, Uszkó László pedig néhány hét múlva már az együttes billentyűseként lépett színpadra.

1993-ban született meg az együttes demofelvétele, majd 1994 novemberében jelent meg az első lemezük Fetrengés címmel. 1994. december 9-én a csapat már teltházas koncertet adott. A buli után indultak meg a hétvégi fellépések, de ebben az időben több tag még polgári foglalkozását is űzte. 1996 februárjában aztán megjelent a második lemezük, A csillagok háborognak, mely hamarosan arany-, majd platinalemez lett. 1997-re az Irigy Hónaljmirigy az ország egyik legnépszerűbb együttesévé vált. Ekkor jelent meg ez első kislemezük, a Buliwood.

Hamarosan megjelent a Snassz Vegas! című albumuk is, mely platinalemez lett. A csapat egyre több meghívást kapott, így pl. Lagzi Lajcsi Dáridó című műsorába is. 1999 tavaszán jelent meg a Sovány Vegasz című maxilemezük. Októberben készült el a Selejtező című albumuk. November 12-én addigi legnagyobb szabású koncertjét adta az Irigy Hónaljmirigy.

2000-ben jelent meg a Ráncdalfesztivál című kislemezük, melyből az első tévéműsorukat készítették. Ezt 2000. december 31-én mutatták be a TV2-n, melyen azóta rendszeresen jelentkezik a zeneparódiákra épülő, olykor koncertfelvételeket bemutató, szórakoztató műsoruk. 2001-ben készült el a Flúgos Futam című nagylemez, melyet a következő évben Mirigy Nagydíj címen a Kisstadionban adott koncert anyagából készítettek.

Ezt követően tematikus jellegű nagylemezeket készítenek. A banda 2003-as albuma, a ValóságShokk a divatos valóságshow-kra és holdudvarukra reflektált, míg a 2004-es Bazi nagy lagzi a mulatós zene és rokon stílusainak gyöngyszemeit tűzte tollhegyre. Ugyanebben az évben jelent meg Daléria címmel az IHM válogatáslemeze.

A fiúk 2005-ös Retro Klub című albumukon a magyar könnyűzene nagy öregjeit (Illés, Omega, Metro, LGT, Koncz Zsuzsa, Szűcs Judith, Hobo Blues Band, Cseh Tamás stb.) parodizálták, míg a 2006-os K.O.Média áldozatai a média által felkapott „sztárok” Gáspár Győzikétől Kelemen Annán át az Il Divóig.

Tagjai

* Ambrus Zoltán (gitár, ének)
* Kabai László (dobok)
* Molnár Imre (basszusgitár)
* Papp Ferenc (gitár)
* Sipos Péter (ének)
* Sipos Tamás (ének)
* Uszkó László „Uszi” (billentyűk)
* Varga György „Győző” (ének)

Videók

Irigy Hónaljmirigy dalszövegek

100 utasnak 50 a fele 4F Club: Balatoni láz 8 milla A csillagszórók háborognak A fodrászé nem leszek A három királyok A hegyekbe fönn A Mirigy villa titkai A nitrót szerelem A Pici Az Agy A SZÁZFOGÚ CIGÁNYZENEKAR : A R'N'R rigója A szexmajom ki A tengerek 8 ördöge Aggyal nem fogom Ál St.Martini (Rosszó): Megtisztulás Álmaimban a Marika Amikor én nótákat lopok Anyáddal jártam ATTI Művek: Lemérlek, ékszer ATTI Művek: Mi vagyunk a jók? Az igazi rendőr, nő! Azok a jó kis műsorok Bajnokok Rigája Bajszos férfi Balatoni ház Balhé az életem Beáttrutyi: 20 óra Becsi-becsi nálok Bedugult orrunk Beszól a digó Betét dal Bevallom neked Mónikám Big Brahner Bikini Boci, boci Body Gardi Borból jó a kannás Borból Jó A Kannás (Album Verzió) Borotválom Börtönökrök Bronx: bRossz vagyok? Bugázott réz Cefetül Csak néz a nép Csillagszórók háborognak Csipkerózsi: Szellemvonat Csóró a téren Dá-dá-dá Dal a csávóról Dauer-e vagy fonat? Delhusa Gjon: Nem tetszik semmi meló Digi dagi Dó-lá-ré-lá-dó DurrogÓ-MEN: King Fingers Ébredj fekete raj Ég a belem Egyszer megvadulok én El Dívány Első szám - Zűr az űrben (Intro) Elvakít a fény Én nem élhetek pia nélkül Én vagyok James Bond Ex-schön: Getto-dedo (Mindenem megnőtt) Ez a Blues kiről szól? Ez a csaj nem lány rég Ez a dal Ez a dal miről szól Ez a divat (Densz tur-mix) Ez már nekem fáj Ez vagyok lásd! Fárad a karja a katonának Fejőgép:Olcsóbb lett a tej Fekve nyomok Felejts el engem Feszül a bőr Fürdőgatya: Gumi nélkül Gebasztár Gézhelyzet-főcímdal Guten Tag Gyere kérdezd Gyere Pajtás, Gyere Gyermek szerelem.... Győzike(Egy szoknya, egy nadrág) Ha engem nem találtok Hakni van muter Hárman párban Háry Péter (Grease) Hej rugó rugó! Heti Feles Helló, helló Himi-humi tili-toli Sumákba megy a mani Hogy lehetsz megasztár? Hónaljban még a szag is más Horpadt Csárli: Képzeld, a víz kiver Hotel Menthol Houston baj van Huncut Karnevál Húzd meg jobban Így hülyítjük a népet Így lettem rab Igyál tablettást Indiánsrác Jaj cica Jajj már megint Dáridó James Bolond 008: Austin Powers Jancsi és Juliska:A múmia rontott felénk Józsi, hogy vagy? Jönnek a férgek Kalinkamaty Kanbuli Kanibál Anna-bál Kár pitizni Karácsony KARTÁRS-GO : Szigeti veszedelem Kék e zene Képzeld a víz kiver Két Amigo KFT - Borfesztivál Kicsit kullog a stílus KIKIRIKI : Értetlenek Kikiriki: Éretlenek Kimnyivák: Furcsa ez a srác Kin van itt a nadrág? Királylány Kiskamasz Kócos fürtjeim Koleszterin Szisztersz: Két kézzel étkezem Korpa Diet: Énekelj tercet! Könnyű lányok Köszönöm, hogy hibázott Labdát csinálok Lady Marhaláb Lázadjunk így is úgy is! Lehetsz péntek Los Aluljáros Love (a 7 törp dala Hófehérkéhez) Lökhárító Mama mia Mária, Mária Megdumállak még Megrázzuk a rácsot Mentelmi jog Metál Lidérc: Metál nénike Mi a probléma? Mi ez a szar? Micimackó Micsoda gádzsi ez a csávó Miénk a Föld Miért kell a Take That? Mindenki Énekel Mindig kell egy barát Mirigy himnusz Mirigyböszmeségek Mirigyes Szilveszter Mise Mocizzunk már! Modern Talking Mohó Party: Gyere és tátogj! Ne majmold Nem élhetek pia nélkül Necces hármas Nem leszel megasztár! Nem tetszik semmi meló Nem tudtam, hogy 14 Nem vagyok én pojáca Nemreisz Károly: Parlamenti banzáj Nesze neked egy csirkés Nesze, neked egy maflás Neue Punkt ist Borzalom Nótaegyveleg Numerakirály Numerakirálynő Nup Nyelvlecke OLDS MOBIL : Rocktaták ORÁL : Homok és sóder Ordíts még! Öcsi a góré Öreg Néne Bőrzekéje Összedőlt a ház Őszintének látszik, pedig ő is játszik Petróleum lámpa Piccsolína dala Prütykölj ne háborúzz Rajzfilmslágerek mirigy módra Rasta Paszta Redvás Bitang Rég elmúlt már 14 Régi csibészek Rémségverseny Reszkess Világ Robinson Rockantválogatott: A csillagok háborognak Ródli Jódli: Jelentés a bőrnadrágból rOsszIrÁNy: Kombiné Rum a tejbe Se ilyet, semmilyet Sitt-Sitt: Anyáddal jártam Sohase gond Sóher Norbi dala Spájz Görlz Vagyok Sustorgós szavak SZ. W. SZ. Szakad a szalag Szakoktató és a Tanoncok: Hígat főztél Száz utasnak bliccel a fele Szerelemgomba Szeresd a testem bébi Szeszek Schön: Ide nézz Dénes! Szétesem Szex Van! Takács Bálint Zsebtévé Band: Vacakol a szemem Táncoljunk most az éven át Tanksapka: Jönnek a számból Tátogok mint a hal TBC: Megdumállak még Tenyérbemászók: Bat-Man Tik vagytok parasztok Tinsles Wars (XMas bonus) TIRAMISU : Teveháton Titanic Tíz éve Tojó Tojok én rátok! Tokio Hotel parodia Tompika Tömjük be újra UFO Kechup UFO-ra szállni élvezet Úgy leváltalak (Back II Black - Úgy vártalak) Ugye mi még? Újabb őrület Újból szalad a szekér Újra a nyugdíjasoké a világ Uni cum laude Űbergagyi Vagy valaki Valamilyen Marika Várhatsz rám kedvesem Vas (a vasálarcos dala [Hair]) Vecsés után tankolj! Velem Számolj Vetkezz velem Világít a számban a negró Whiskey-s üvegek Zárjon be a bolt